nem szabad elkerülni a múlttal való tisztességes szembenézést.

A lengyel tragédia újra figyelmeztet rá, hogy nem lehet, nem szabad elkerülni a múlttal való tisztességes szembenézést. A nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett lezuhant gép utasai az egykor NKVD-nak nevezett volt szovjet politikai rendőrség kivégző osztagai által 1940 áprilisában és májusában bestiális módon kivégzett, becslések szerint 15 000-21 000 lengyel katonatiszt emlékének akartak áldozni. A civilizált világban természetes gesztus azonban egyszersmind politikai demonstráció is volt, hiszen Moszkva belső használatra fél évszázadon át "államtitoknak", a nemzetközi kapcsolatokban pedig "rágalomnak" minősítette a gondosan eltervezett és végrehajtott gyilkosságsorozatot, amelyet Oroszországban mindmáig nem hajlandóak népirtásnak elismerni. Pedig az volt, méghozzá etnikai alapon. A Magyarországon széles körben máig elterjedt nézettel ellentétben - hogy ugyanis a sztálini korszak tömeggyilkosságainak az ugyancsak milliók kínhalálát okozó holokauszttal ellentétben nem volt etnikai szempontja - a szovjet megtorló gépezet időről időre kifejezetten egy-egy népcsoportot választott célpontjául. 1918 és 1944 között a Szovjetunióban 17 etnikum fiait és lányait deportálták a távoli, kietlen Közép-Ázsiai és Szibéria tájain e célra létesített kényszertelepekre. A krími tatárok, a csecsenek, az ingusok, a Volga menti németek, a Krím félszigeten élő görögök közül sokan már a brit és az amerikai szövetségesektől nem egészen e célra ajándékba kapott teherautókon meg vasúti szerelvényeken éhen- vagy szomjan haltak a hetekig tartó út során. Más szovjetunióbeli népek elleni, gyakran "profilaktikus" megtorlás során a Kreml más módszereket alkalmazott. 1932/1933 folyamán például Ukrajnában mesterséges éhínséget robbantottak ki: az NKVD alakulatai hermetikusan lezárták a büntetésre kiszemelt ukrán tartományok határait, hogy ne jusson be gabona az ottani falvakba. A hét (más források szerint kilenc) millió ember, köztük hárommillió gyermek kínhalálával járó akcióra Alekszandr Szolzsenyicin szerint azért került sor, mert az ukránok túl sokan voltak ahhoz, hogy deportálni lehessen őket. Nem kerülték el sorsukat a második világháború követő békeszerződések következtében, alig két évtized független fejlődés után a Szovjetunióhoz visszakerült balti államok sem. Az észt, a lett, a litván értelmiséget, a politikai elitet, a tanárokat, orvosokat, módosabb parasztokat - mindenkit, aki a szovjet uralom elleni lázadás élére állhatott - a gulág koncentrációs táboraiba hajtottak. Nagyjából ez az elv érvényesült a lengyelekkel szembeni politikában, azzal a különbséggel, hogy a szuverenitását sokáig nélkülöző Rzeczpospolita Polska történelmét a XVIII. század hetvenes éveitől egészen a XX. század végéig, a szovjet államszocializmus bukásáig főleg az orosz elnyomókkal folytatott élethalál küzdelem határozta meg. A XIX. században két nagyszabású felkelés során is megpróbáltak szabadulni a lengyelek a Nagy Fehér Cár fojtogató uralmától. 1920 nyarán a varsói diákok már akkor nemrég önállóvá vált hazájuk fővárosában villamoson utaztak a külvárosba már betört Vörös Hadsereg kiverésére. Az akkor lengyel sikerrel végződött, ki tudja, hányadik orosz—lengyel háborút a bolsevik vezetés többek között a "lengyel front" politikai irányításával megbízott Joszif Sztálin súlyos hibái miatt veszítette el. Sokan máig úgy vélik, hogy az éppen két évtizeddel később bekövetkezett katyni tragédia a kudarcait soha nem felejtő zsarnok véres bosszúja volt. A függetlenségük, nemzeti kultúrájuk és hitük megőrzéséért küzdő lengyelek számára két évszázad talán legnagyobb katasztrófáját jelentette az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt Molotov—Ribbentrop-paktum, amelyben a szovjet és a német külügyminiszter Hitler és a vele való szövetséget ekkor 1934 óta előkészítő Sztálin akaratából felosztotta egymás között Kelet- és Közép-Európa jelentős részét. Moszkva akkor már jó ideje kereste a náci Németországgal való szövetség útjait: a Szovjetunió az 1920-as évek végétől nagy mennyiségben szállított Németországba az első világháború utáni békeszerződésben megtiltott újrafegyverkezéshez szükséges stratégiai fontosságú nyersanyagot. Hitler uralomra jutása után pedig Sztálinnak különösen tetszett az a "határozottság", ahogyan Hitler leszámolt legközelebbi munkatársaival. (Számos történész ok—okozati összefüggést feltételez például az 1934. júniusi berlini leszámolás és a túlságosan népszerűvé, ezért a szovjet diktátor számára kényelmetlenné vált szovjet pártvezető, Szergej Kirov ellen hat hónappal később Leningrádban végrehajtott teátrális gyilkosság között.) A Hitler-Sztálin megállapodásnak tehát számos előzménye volt. Közöttük fontos helyet foglaltak el a két diktátor Lengyelországgal kapcsolatos tervei. Az egyezség erről szóló részletei a paktum titkos záradékában szerepeltek, amely a katyni népirtáshoz hasonlóan fél évszázadon át államtitok volt. Még Mihail Gorbacsov is azt állította, hogy nem tud a dokumentumról, amelyet egyébként a páncélszekrényében őrzött. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov—Ribbentrop-paktum aláírása után Hitlernek többé nem kellett tartania az első világháború keserű tapasztalatai óta rettegett kétfrontos harctól. Tudta, hogy a Szovjetunió nem támadja hátba: ezt a Molotov—Ribbentrop-paktum erre vonatkozó passzusa kifejezetten megtiltotta. A Führer így egy héttel a paktum aláírását követően akadálytalanul lerohanhatta Lengyelországot. Ezzel kezdődött a második világháború, amelynek már a harmadik hetében a Vörös Hadsereg megszállta a paktum jegyében a szovjet félnek jutott Kelet-Lengyelországot - annak ellenére, hogy az éjszaka, ágyából kirángatott, egész testében remegő moszkvai lengyel nagykövet nem volt hajlandó átvenni a szovjet hadüzenetet. (Azt később a követségi portásnak nyújtották át.) Kelet-Lengyelország szovjet megszállása után azonnal elkezdődött a politikai elit, a gazdag emberek, az értelmiségiek, a papok, a tanítók letartóztatása és a Szovjetunió keleti tartományaiban végzendő kényszermunkára szállítása. 1940 nyarára ezekkel a területekkel együtt Litvániát, Lettországot, Észtországot - akárcsak röviddel azelőtt Nyugat-Belorussziát és Nyugat-Ukrajnát - a Szovjetunióhoz csatolták. Ebbe a folyamatba illeszkedett a lengyel tisztikar és értelmiség likvidálása Lavrentyij Berija NKVD-főnök és a később, 1956-ban a magyar forradalom eltiprását is irányító Ivan Szerov tábornok személyes irányításával. Ma már tudjuk, hogy a lengyel nemzet megtörését célzó hadművelet ötlete 1940. március 5-én keletkezett. Lavrentyij Berija szovjet belügyi népbiztos a 794/B. sorszámot viselő jegyzékben aznap javasolta "a szovjet hatalom elkötelezett ellenségei és a megjavulás reményét nem nyújtó személyek", közelebbről 14 700 hadifogoly és 11 000 rab agyonlövését, anélkül, hogy az elítélteket felszólítanák, bemutatnák nekik a vádakat..." A jegyzéket többek között Joszif Sztálin, Kliment Vorosilov, Vjacseszlav Molotov és Anasztasz Mikojan írta alá. Már március 22-én kiadták a parancsot a többnyire lengyel katonatiszteket, csendőröket, erdészeket, orvosokat, műszaki értelmiségieket fogva tartó ukrajnai, illetve belorussziai börtönök kiürítésére. Öt helyszínen történt a rabok, illetve a hadifoglyok likvidálása. Az édesapját Katynban elveszített Andrzej Wajdának a népirtásról Magyarországon nemrég bemutatott filmjéből sokan ismerik a szadista kivégzéssorozat borzalmas képeit. Dokumentumfilmekben jó néhányszor látni lehetett a mindenféle per, ítélet nélkül kivégzett áldozatok exhumálását is. Először a Szovjetuniót 1941 júniusában lerohanó náci német alakulatok tárták fel a tömegsírokat, és az addigra ellenséggé vált szovjet hatóságokat vádolták a történtekért. Moszkva azonban tagadott. 1941. december 3-án egyenesen Sztálintól kérte számon honfitársai sorsát Wladyslaw Sikorski tábornok, lengyel főparancsnok (aki már a lengyel emigráns kormány fejeként 1943-ban Gibraltár felett szintén repülőgép szerencsétlenség áldozata lett, igen gyanús körülmények között). A diktátor azonban cinikusan azt felelte, hogy a katonatisztek megszöktek. A "hova szökhetett 15 000 ember?" kérdésre azt a választ kapta: "Mandzsúriába". Moszkva később, Szmolenszk és környéke visszafoglalása után, a németeket vádolta a tömeggyilkossággal. A kölcsönös egymásra mutogatásba bevonták a Nemzetközi Vöröskeresztet és más szervezeteket - amíg az 1950-es évek végén, Nyikita Hruscsov pártvezető utasítására Alekszandr Selepin, az akkor már KGB nevet viselő politikai rendőrség feje 1959. március 3-án utasítást adott "21 857 lengyel katonatiszt személyi adatlapjának megsemmisítésére", mivel ezt az anyagot "mind operatív, mind történelmi szempontból" feleslegesnek találta. Nem csoda, hogy Katyn emléke máig vérző seb a szeretteiket elveszített családok, de az egész lengyel nép emlékezetében is. Mivel a németek 1943. április 13-áig 12 000 lengyel katonatiszt holttestét találták meg, ez lett az áldozatok emléknapja. Ezért készült Lech Kaczynski elnök meglátogatni meggyilkolt honfitársai emlékhelyét éppen ezekben a napokban.

Húsvéti merengések

Kedves Rita és Pati kis unokám!

8-10 éves koromban, a „húsvéti locsolkodás”…. Húsvét hétfőjén, kora hajnaltól - pontosan a déli harangszóig…természetes ünnepi esemény volt. Minden lányt meglocsoltunk, akit ismertünk a városban, sőt a portán lévő Édesanyát, Nagymamát, és a többi jelen lévő hölgyet is.
- Szabad-e „száradó” virágot meglocsolni?..kérdésem után: előkerült a „szagos víz”, a kölni.
Senki nem ellenkezett! Utána, le kellett ülni a megterített asztalhoz és ……amik ott fel voltak halmozva! Sonka, tojás, apró sütik, csokoládék és megkezdett torták stb.….italok: a felnőtteknek sokfajta likőr, pálinka….és nekünk gyerekeknek: házi készítésű málna vagy meggyszörp, többnyire sima vízzel keverve.
Versenyeztünk, hogy kinek mennyi tojást sikerült összegyűjtenünk. Emlékeim szerint az egyik évben, „kétszer” tíz darab hímes tojásom volt már délig ! ( utána már nem volt szabad bekopogni senkihez sem!)
24-25 éves koromban, húsvét hétfőjén, kora reggel tanítgattam Fiamat, hogy miképp kell meglocsolni, a szinte még alvó Adamovits Editet, közös otthonunkban.

Sok év telt el azóta. …….Mára már nem csöngetek be senkihez, hogy minél több tojást gyűjtsek össze, és mára már Pati ( Patrícia ) kis-unokám is meglepődne, ha egy pohár tiszta vízből öntenék egy kicsit a –locsolkodás ürügyén—gyönyörű szép haj-zuhatagára.

Az élet is megváltozott, de az érzéseim megmaradtak…….szeretlek benneteket!


Varga László, 2010 Húsvét hétfőjén

Internet világa... túl a hatvanon!

Második gyermekkorom : közeleg.....

Egy éve, én is megkezdtem (62 évesen) azokat az esztendőket, amit nyugdíjas éveknek hívnak, - hivatalosan. És hogy mennyire lesz ez nyugodt és megérdemelt, és hogy mikortól lesz biztonságos és stabil a hátralévő napok morzsolgatása….. nemcsak a havi nyugdíjunk felett őrködő politikusokon múlik, hanem családunk szeretete fényében: kizárólag rajtunk áll, hogy miképp tesszük újra hasznossá és aktívvá magunkat.

Nem feledve egészségünk érdekében: az állandó tanulást! Már közhely, de az un. második gyermekkort kezdtük el, és mintha tegnap lett volna… amikor pl. a suliba jártunk…. de most újra tanulnunk kell! Na, nem úgy! Most már elég csak lassacskán és játékosan! Van időnk! Reményeim szerint még sok évtized!

Hol is kezdjem?

A tánciskolában hajdanán, mindig a kályhától indultunk és a hordozható Suprafon lemezjátszó vagy a zöld színű orsós, TERTA magnó készülékekkel „megismerkedve” jutottunk el:….. a felnőttek világába.

Most üljünk le gyermekeink vagy unokánk számítógépe mellé…. és kezdjünk hozzá: tanulni!

Bízzon bennem kedves Olvasó! Próbálja ki……és talán nem lesz türelmetlen az a szemtelenül fiatal, ha váratlanul így szólunk hozzá:

--Dobjál meg egy íméllel …. már drága gyermekem! (tessék csak kipróbálni) és a csodálkozó reakcióra csak a jól ismert vezetéknevünket kell ismételgetni, majd csemeténk a KUKAC emlegetésére, már felszabadultan röhögni kezd, és akkor kell odamondogatni, hogy ponthu, ponthu!

Ha egyedül élünk, vagy nincs közelben számítógép sem, akkor meg kell várni a következő karácsonyi Jézuskát, vagy csak a Mikulást. Addig is, mivel minden valamire való kerületben illetve városkában indítanak ingyenes tanfolyamokat, a világháló meghódításának trükkjeiről : jelentkezzen Ön is! ( Ha jól hallottam: itt Kispesten is volt már ilyen, és lesz is még!) ….és mikor elkezdődik a tanítás: újra pontosan kell megjelenni a padok között, készülni kell a „felelésekre”, tudni kell, hogy hol van a „S” betű a klaviatúrán illetve nem utolsó sorban, nem kell sikoltozni az egér simogatása közben! Sőt nem kell félni egyáltalán, ettől az ördöngös számítógéptől, ami nem csinál mást, csak azt… amit én parancsolok neki! Viszont későbbiekben, komoly konfliktusok jöhetnek, ha a gyerek is „böngészni” akar a világhálón, de a monitor előtt, mi terpeszkedünk majd, egész este!

Haladóknak javaslom: a Google –t (fon.: gugli ) és a keresztrejtvények megfejtésénél sem a könyvespolcról emeli le: valamelyik lexikonját majd, hanem igénybe veszi az Internetet. És ezzel viszont eljutottunk annak megértéséhez is , hogy miért nem olvasnak a mai fiatalok egy hagyományos, „papíralapú” könyvet? (ezt azért nem kellett volna..:)

Nem tudom, hogy felkeltettem-e valamennyire, azon Olvasóim figyelmét, akik még nem kezdtek el megbarátkozni a Nettel, teljesen megváltozott világunkban, illetve nem akarják az új kihívások okozta: előttünk is tornyosuló korlátokat leküzdeni, azok sajnos lemaradnak és elvesznek. Kérem, hogy nyissa ki a szemét, és tekintsen a nyitott ablakán át az Internet biztosította: végtelen nagy világhálóra! ( Én még a saját TV-et is visszaraknám a dobozába --pár hónapra-- és feltenném: a szekrény tetejére… hadd pihenjen egy kicsit! )

Hosszú "U" betűvel....?.... vagy rövid "U" betűvel írják......?

Egy úriembernek, szemben a modern tömegemberrel, nem jogai vannak, hanem ízlése és neveltetése: jogairól, azaz legitimnek tekintett akaratáról, könnyedén lemond, és szívesen fenntartja az emberi kapcsolatok, jog nélküli senkiföldjét. Nem pusztán azért engedi előre az ajtónál a nőket, hogy hátulról is megnézhesse őket. Az udvariasság: lemondás....olvasom itt a világhálón, és most már biztos vagyok benne, hogy hosszú "U" betűvel kell leírni ezt a magyar szavunkat.

Varga László Zoltán, 2010, január 20 - 17:03

Már csak a gyûjtõk és múltidézõk járnak ki.....

2008. április 29., kedd

Már csak a gyûjtõk és múltidézõk járnak ki.....

Haldoklik az Ecseri piac?

Írta: B. L.

Már csak a gyûjtõk és múltidézõk járnak ki „Ha kimegyek az ócska­piacra…” – dúdolom ma­gamban a régi-régi slágert, ahogy a márciusi esõs szombat délelõtt szaporázom lépteim a Nagykõrösi úton, az Ecseri felé. Azt mondják, itt szombaton a legnagyobb a forgalom, de ez most nem látszik. Az egyik árus – máris útban elfelé – bosszúsan oda is szól a másiknak: „Még el se kezdõdött a nap, de nekünk már vége is.” Azért az árusok többsége kipakolt. Ahogy a fedett tető alatt, a sorok között sétálok, az az érzésem, ami itt nem kapható, az nincs is. Hatalmas fehér kőoroszlánok, Brando bőrcuccok, ágyúk, tölcséres gramofon, bútorok, katonai egyenruhák és rendjelek, húr nélküli hegedű, porcelánok, ezüstök és népművészeti tárgyak, próbababa, csillárok és a hajdan ugyancsak megénekelt, „mily bűbájosan ántik” rézmozsár… Érték és gagyi, iszonyatos mennyiségben és költői rendetlenségben. Laikusnak nehéz itt biztos szemmel eligazodni.Néhányan lézengenek, nézelődnek, az árusok leginkább egymással beszélgetnek. Varga Zoltán, vagy ahogy errefelé mindenki ismeri, a rádiós Laci is éppen a szomszédjával évődik. A szakmáját tekintve rádió- és tévészerelő, nyolc éve árul az Ecserin, de csak szombat-vasárnap van kint.– Azóta a nehézüveg tetőt műanyagra cserélték, ám ez is beázik. De ha több rosszat is akar hallani a piacról, ne engem kérdezzen, én úgysem mondok! – nevet, amikor kérdezem, hogy megy a bolt. Aztán arról beszél, hogy az Ecseri sorsa akkor pecsételődött meg, amikor a Belvárosban sorra nyitottak a régiség-kereskedések, amelyek drágábban, de kényelmesebb körülmények között, a vásárlóhoz közelebb árusítanak. Ő mégsem panaszkodik, számára itt árulni hobbi, boldogság, és a vásárlói – jobbára törzsközönség – hasonlóan éreznek. – Tudja, ide az jön ki, aki erre a szagra, ízre, kuplerájra kíváncsi. De az kijön. Főleg gyűjtők. Sok 50-60 éves keresi itt a múltját. Szombaton főleg férfiak, vasárnap inkább családok jönnek ki. Az ilyen bolhapiacok adják meg egy-egy város hangulatát. Amerre jártam a világban, én mindenütt elmentem a hasonló piacokra. Nekem ez szerelem. De nálunk az utóbbi hat évben nagyon lecsökkent a forgalom, és nem tudom, mit lehetne kitalálni, hogy visszakapja a régi rangját. Bruckner Éva szerint elképzelhető, hogy az Ecseri az utángyártott „retró” holmikban találja meg majd a jövőjét.Művészettörténészként az egyetemen tanított, majd tíz éve munkanélküli lett. Fia akkoriban egy zsibárus lányának udvarolt, hozzájuk jártak ki a piacra, és itt ragadtak. Régi autójukat cserélték el a mostani üzletre. Éva annyira beleszeretett a hangulatába, hogy könyvet is írt róla. Meséli, az Ecseri mai helyén 1964-ben nyílt meg, akkor a második sor, ahol ő is árul, a vasasoké volt. Ők már csak ketten maradtak, mindkettő muzeális hellyé lett. A hetvenes években aztán a piac azzal szerzett hírnevet, hogy az országban egyedül itt lehetett igazi farmert kapni. A farmerosoké volt az első sor, és akik akkor kezdték, mi tagadás, tisztességgel meggazdagodtak belőle. A XX. század húszas-harmincas évei után a második régiségláz a kilencvenes években tört ki. Most újra hanyatlás érzékelhető, és nem csak az a gond – magyarázza –, hogy a Falk Miksa utca elcsábította a jómódú és a külföldi vevőket, hanem az is, hogy kevés a valódi antik, mert a külföldiek a kilencvenes években kamionszámra vitték ki. Nagyon nehéz már igazi értéket találni, így szűkül a kínálat, és az emberek is egyre kevesebbet költenek ilyesmire. Manapság elsősorban a kereskedők szerzik itt be üzleteik kínálatát, s nepperek kutatnak kincsek után, amiket árveréseken adnak tovább busás haszonnal. A külföldiek közül franciák, az alku nagymesterei, az olaszok és olykor hollandok „találnak ki” ide és a szenvedélyes gyűjtők. Orvosok, akik régi recepteket, fürdőpoharakat; ügyvédek, akik jogi vonatkozású holmikat; festők, akik ceruzákat, tollakat gyűjtenek. Nekik előre kikészítik a kereskedők a dolgokat. Ahogy az itt fel-felbukkanó sztároknak. Például Vincze Lillának könyveket, a Szikora házaspárnak régi karácsonyfadíszeket. De ha ideje engedi, szívesen barangol az Ecserin Alföldi Róbert, Tordy Géza, Németh Zoltán az Apostol együttesből és Fábry Sándor is. Utóbbi bóklászásának eredményei show-műsorában köszönnek vissza.

Kölcsönáram-mérő

Hordozható villanyóra, -- házi használatra -- a háborús években. Ha a szomszédnak csak petróleum lámpája volt és villanyhálózata nem, vagy talán: kikapcsolták a kifizetetlen számlák miatt, az elektromos rendszerből

.....kölcsön kellett kérni áramot!

Jó barátság alapja: a pontos elszámolás!......és ennek elvét követve, ezzel a "masinával" pontosan el tudott számolni, a kikölcsönzött áramfogyasztással. Az óra 1942-ből való és kiváló mínőségű, kéteres, vászonszigetelésű, sodrott vezetékkel látták el. Villásdugója nem a jól ismert. ma is használatos, un. háztartási dugvilla, henem eredeti! ( földelés nélkül) A készülék színe elgondolkodtató.....hiszen ebben az időben még a német megszállás is, csak tervbe volt véve! A plomba sértetlen és talán hitelesítve sem volt még.....

PÁLMAFÁS-- VT R 545-ös-- RÁDIÓ

PÁLMAFÁS-- VT R 545-ös-- RÁDIÓ

Az ORION készüléknél szerepelnek díszítő "madár" figurák a hangszóróvászonra rögzítve, belső "műagyag-melegítési" technológiával. ( kívűlről csak letörni lehet )....És hogy miért került oda ez a zöld pálmafa, a Vadásztöltény Gyárban készült R 545 tip.rádiójára? ..... ( 1955-57)......Talán egy export miatt, valamelyik

"sivatagos" országba ......?

radioslaci

u.i.: középen egy ORION 882-es, és alul pedig: egy NDK-ás rádió látható még.

Kispesti pillanatképek.....

nem szépítve, hanem nevén nevezve: a....

……kutyaszarról!

Nemcsak Kispesten, hanem az egész országban vannak a kutyás emberek és a nem-kutyás emberek. Független a nemektől, az életkortól, és a politikai nézetektől, egy kisebbségben lévő embercsoport tartja, eteti, neveli - és szereti- a kutyusokat, de a sajátját különösen.
Filmek és könyvsikerek tucatjai foglalkoztak már magával az állatok házi tartásnak körülményeivel, a gazdi és eltartottja hűséges viszonyáról, stb.….de egy téma örök: a kutyaszar. Tőlünk távolabb élő embertársaink is , évtizedek óta próbálják megoldani a közösen „használt” közterek és parkok, utcák és járdák tisztántartását ……a kutyás-gazdik és nem-kutyás kismamák, - és gyermekeik- között. Nálunk a helyzet siralmasabb, és emelkedettebb hangvételbe fordul. Nálunk nem kell az ebtartási engedélyhez valamilyen tanfolyamot elvégezni például, ami az EU-ban pl.: előírás.

Kutyafuttatók, a játszóterek szomszédságában, és a játszótér negyedénél is kisebb területén kerülnek kivitelezésre, mert egy politikus nem is akar foglalkozni ezzel a szarral is. Pedig választási programokban is szerepelt már korábban a kutyacuccos téma.

Sajnos az ebtartók többsége nem törődik azzal, hogy össze kéne szedni azt, amit a hű társunk szemetelt, sőt vállalni kéne ennek a kisebbségnek azt is, hogy nem zavarja szüntelen ugató kedvencével a környék lakóit! Panelban pedig csak kivételes esetben engedném meg az állattartást.
Viszont örömmel írom le, hogy él itt Kispesten egy egykori kutyatulajdonos, aki két évtizede birtokol egy olyan nemzetközileg is, -PCT által elismert- szabadalmat, ami egy hasznos, higiénikus és könnyen kezelhető, egyéni felszedő „ masina”, melyet KUTYAKOMBI-nak nevezett el. Ezzel kényelmesen tudjuk összeszedni a kispesti közterületek szagos és fertőző kutyasarát és ötletes kiegészítésekkel is felszerelhető. Horváth Endre Úr, --a feltaláló ezermester-- nem ült tétlenül találmánya mellett, -bár gyártása még mindig kivitelezőre vár-, gondosan gyűjti az ezzel kapcsolatos világi híreket, fotókat és parttalannak tűnő csevegéseket, mert bízik abban, hogy előbb vagy utóbb felfigyelnek aggályaira!

Szeretem a kutyákat, és --meggyőződésem szerint--- : Ők is szeretnének egy normális emberi társadalomban élni….


Varga László (nem-kutyás kispesti)

Az eredeti cikk a kispesti MAGAZIN lapban jelent meg, 2009 júliusban, de kutyagumi "kiszerelésben".

RETRO városünnep

Kispesti ANNAVÁR Wekerlén

Szokatlan épület, művészi magán-kivitelezésben, a múlt század, ötvenes éveiből. Kétszemélyes medencével, ajtókkal, ablakokkal, belső világítással és sok-sok kis toronnyal. Színesre festett műkő és beton.
Szintén festett: betonőzikék vigyáznak erre a Wekerle telepi kertben elkészített, kis kastélyra, hátat fordítva az Ady Endre úton közlekedő villamosoknak. Az egykori Hungária mozival -- később: Kultúrházzal -- szembeni oldalon: az Ady Endre út 19 szám alatt. Az épület udvarát nem takarja kőkerítés: a kíváncsi szem elől sem, tehát bárki számára látható, ha ma arra sétál.
Megosztom Olvasóimmal az ott látottakat, és a diafilm vetítésének aktualitását az én olvasatomban az adta, hogy a napokban ünnepelte Kispest a 138. születésnapját egy olyan városünnepen, melynek keretén belül: egy újabb magyar kifejezés kapott hangsúlyt. Ez pedig a RETRO.
Mit is jelent valójában? Nincs helyette jó magyar szó, és eredete: ismeretlen.
A tízen- és a huszonévesek nyelvében figyeltem fel erre a kifejezésre, amely rövid időn belül önállóvá vált. Szerintem egy stílust takar és életérzést tükröz, rövid visszatekintéssel egy megelőző időszakra: az 50-es és 60-as évek világára. (…. nekem, mint „negyvenhetesnek”: nagyon tetszett ez időszak !...)
Az Annavár megálmodója egy kispesti születésű fodrászmester volt, aki szakmai kézügyességével mérethű repülőgépet, tengeri hajót, és ha kellett, állatokat formázott meg bauxitbetonból. Rajczi Imrének, 1953-ban -- Sztálin halálának éve—abba kellett hagynia mesterségét és egy gyorstalpaló tanfolyam elvégzése után: villamos vezető lett! A 42-es vonalon járt. Kissé szokatlan volt számára, hogy nem tudott egész nap rádiót hallgatni, és többek között ezért is lassított az Annavár előtt ---az Adyn haladó villamosával---amikor Szepesi góljait hallgatta, a 6:3-ra végződött, angol-magyar mérkőzésről. Nevetve mesélte lánya, hogy a kispesti Puskás Öcsi gólnál meg is állt a villamossal, és úgy hallgatták az utasok is, az emeleti ablakban elhelyezett, nagyhangú ORION rádió: focimeccs közvetítését.
Rajczi Imre feleségét és első szülött lányát hívták Annának, innen ered a vár elnevezése is, és tovább őrzi emléküket a „mesebeli” legkisebb leányuk: Rajczi Aranka, aki szívesen fogad vendégeket a Retro kertjében!

Varga László

Tudta-e, hogy …..

….. mennyit fizetünk ma egy bekapcsolva felejtett 100-as izzólámpa fogyasztásáért, ha elmegyünk otthonról, és mondjuk 10 órán keresztül, feleslegesen világít? Nos! Sem én, de még az ELMŰ, átlagdolgozói sem tudják!

Miért......?

Kérem, hogy a könnyebb érthetőség miatt, keresse meg előző villanyszámláját és hosszabb töprengés után sem fogja megérteni: mennyibe kerül --a fenti példa alapján-- egy KILOWATT energia!

Első ránézésre körülbelül 20.- forintba, aztán jönnek az egyebek, és a végére kiderül, hogy lesz az majd a duplája is!
Egy kis ízelítő az egyéb, járulékos költségekről:

1./ Szénipari szerkezetátalakítási támogatás….
2./ Kedveszményes áru villamos energiatámogatás…
3./ Átviteli-rendszerirányítási díj…
4./ Elosztói alap, elosztói forgalmi és elosztói veszteség díjak…
5./ Rendszerszintű szolgáltatási díj…
6./ Menetrend kiegyensúlyozási díj, és végül, ami nagyon képben van: az ÁFA…

Ezekkel a teljesen ellenőrizhetetlen plusz költségekkel lesz feltornázva, több mint a duplájára minden kilowattóra egységára!
Ritkán szoktam szívességet kérni Olvasóimtól, de most kérem, hogy világosítson már fel valaki, hogy miért kell a villanyáram „menetrendjét kiegyensúlyoznom ” az én szerény nyugdíjamból, mert ha így haladunk a gázszámlával is, inkább:

visszasírom: az orosz "megszállás" időszakát….!

Varga László

MÁJUS

Májusban nincs: „r” betű…

…a hónap nevében, amit további három nyári hónap fog követni, szintén „r” betű nélkül. És rögvest elnézést is kérek, kedves Olvasóimtól, hogy már megint elcsenek pár percet, a kikapcsolódásra szánt: szabadidejükből. Pedig, hogy tovább gonoszkodjak: a jövőben is ez gyakran elő fog előfordulni, hiszen nyugdíjas lettem még a „r” betűs hónap, március 21-től, mert elértem a -ma még hivatalosan: 62 éveseknek járó- nyugdíjkorhatárt. Ez az egyik ok.

Nos. Miért is fontos az „r” betű hiánya? Egyszerű néphagyomány, amit, drága Édesanyámtól hallottam először, hiszen ezekben a „r” betű nélküli hónapokban lehetett csak mezítláb kimennem a jászberényi családi házunk udvarán kialakított, szerény, kis homokozónkba. A további okok, melyek miatt nagyon szeretem ezt a hónapot. Már a hónap első napja is maradandó emlékeket halmozott fel bennem… mert teli volt a lakás valamennyi vázája, tálkája és cserepe milliószínű tulipánnal, hiszen május 1-én született Édesanyám és apám háromszor annyi virágot hozatott, mint a mama betöltött évei száma. Sőt. Gyermekfejjel azt hittem, hogy a berényi, május elsejei, feldíszített szekerek (még az ostoron is színes papírcsíkokat lengetett a szél) felvonulása, teli, éneklő és integető bácsikkal és népviseletbe öltözött nénikkel…… valamennyien, az én Édesanyámat köszöntik! Csak egyszer mosta el az eső, ezt a szép napot, de akkor pedig azzal vigasztaltak, hogy a májusi eső: aranyat ér! Értettem meg, meg nem is értettem ezt a kifogást, de toporzékoltam.
Halkan azért rákérdezek: -mára már minden gyermekünk ismeri az aranyeső titkát?

Majális követte a főtéri díszes felvonulást, és a Zagyva melletti sportpálya zöld gyepén sok-sok terítőn ült, állt vagy feküdt le, de mindenképp: falatozott és sörözött a jó nép! 1956-os majális nekem a piros BAMBIT hozta el, amely országszerte ekkor mutatkozott be és kátrány alapanyagú volt.
Nekem ízlett ez a színes édesvíz, csak nem volt elég két forintosom -a két decis palackokért- tehát szódavizet ittunk, amit ingyen „osztogattak” mert ezen a helyen, és ezen a napon mutatták meg a világnak: a jászberényi Aprítógép-gyár által készített alumínium, szódás masinát, amibe - azóta is jól ismert- szénsavpalack tartalmát kellett becsavarni.

A májusfa-állítás egész Európa szerteismert és szimbolikus esemény volt. Mára már sajnos csak többek között, Erdély, bizonyos részein állítanak májfát, vagy hajnalfát, amit szalagokkal és teli boros palackokkal díszítenek, de a fölbe ásás, vagy a kapufélfára szögelés előtt, a fa törzsét jól beszappanozzák, hogy jól csússzon, amikor a legények később felmásznak: a boros flaskákért!
Május elseje munkaszüneti nap volt Horthy, Rákosi, Kádár rendszere alatt is és engedje meg az Olvasó, hogy ne soroljam tovább a neveket, de nekem: ez a munka ünnepe kifejezés: nem fér a begyembe!
Miért?
Ezzel nem akarok kampányolni semmi és senki --- ellen vagy mellett—de el lehet-e felejteni azt az első május elsejét: 1886-ból, amikor is Amerikában, ezen az első munkaünnepen: kb. hatszázezer ember tagadta meg a munkát egyidejűleg, és közben kilenc halottal éljenezhettek az ünneplők!

Visszatérve a májusfa ünnepére, és az utána következő szabad ég alatti piknikezéshez egy fantasztikus festmény ugrik be és ejt rabul: Szinnyei Merse Pál---Majális című alkotása. A művésznek ---kis hazánkra jellemző módon-- több mint, húsz évet kellett várni olajképének elfogadására és elismerésére. Pedig, milyen fenséges harmóniában és csendes nyugalomban szívják a friss levegőt –ők hatan—ebben az életet adó természeti környezetben, egy olyan fának az árnyékában, ami viszont nem is látható a képen….!

Kispesti HATTYÚ strand

Tudta-e hogy…..

1936-ban Kispesten, a Hattyú vendéglő mellett, egy standfürdő lett kialakítva, kettő medencével, magánkezdeményezéssel. Ez volt az egyetlen közfürdő városunkban. A medencék feltöltését a vízhálózatból oldották meg, majd később egy cca. 300 méter mélységből felhozott, 15 fokos ---Miocén homokból nyert--- vízzel cserélték fel.
Befogadó képessége 1048 fő volt hivatalosan. Kabinok száma 22 db. illetve a közös öltözőkben: 960 vállfáról tett említést a leltári kimutatás.
A strand teljes területe: 8500 négyzetméter, és ebből a víztükör pedig: 820 négyzetmétert tett ki. A gyér lombtakarás miatt a strandon napozók szinte együtt „éltek” az Ady Endre út forgalmával. (további statisztikai adatok: 5 belső és 5 külső zuhanyrózsa, illetve 3 női és 4 férfi ülőke volt a 00-ban)

Tudomásom szerint 1994-ben végleg bezárt, majd lebontották ezt az Ady Endre út 99 sz. alatti Kispesti Standfürdőt, amit csupán „Hattyú-strandnak” hívtak…..